Látott Ön már Tatán récét?
A kérdés azért időszerű, mert november 28-29 között itt kerül megrendezésre a 9. Vadlúd Sokadalom. A rendezvénynek tavaly hatezer látogatója volt. Idén is nagy számban, korhatár nélkül várják az érdeklődőket.
Kovács István szervező elmondta: az év vége felé a tatai Öreg-tó mintegy tízezer madár pihenőhelye, amelyek a hideg és az élelemhiány miatt főleg Skandináviából érkeznek, mielőtt a horvát vidékek és Olaszország felé húznak tovább. Zömük - 20-25 ezer – lúdféle, a vetésitől a kisliliken át az apácalúdig. Továbbá 5-6 ezer sirály (danka és vihar fajtájú) és réce érkezik, a jól ismert tőkésen kívül a kendermagos és cigányréce is.
A tó vizének egy részét leengedik, felülete 15 százalékban marad vizes; a többi mocsaras-lápos lesz. A keleti part a centrum, itt megfigyelő torony áll, tetején több tucatnyi távcsővel, az alacsonyabbak gyermekek részére. A nézőket szakemberek segítik. A torony aljában pedig szakkiadványok, mint a Magyar Madártani Atlasz és madárhang-cédék megvásárlására is nyílik lehetőség, a szokásos zsibvásár mellett.
Igazi látványosságra számíthatunk: a város közepén pihennek meg a madarak. Etetésük nem szükséges, mert a természetüknek megfelelően táplálkoznak itt-tartózkodásuk alatt. A lúdfélék és a sirályok nappal járnak enni, a récék éjjel.
A rendezvény zavartalansága érdekében a parkolás és a biciglik őrzése megoldható; esős idő esetén a szervezők sátrakat biztosítanak.
Fő támogató a Magyar Madártani Egyesület; a belépés díjtalan.
