Majom. Pofa,
parádé, szeretet. Kicsit gúnyos, de annál érzelemdúsabb
kifejezések.
Az angolban az
ape erőszakos embert és emberszabású majmot egyaránt jelenthet.
Ugyanis a
csimpánz, a gorilla és az orángután nem monkey. Hanem ape.
Nem Charlton Hestonnal kezdeném, és Darwinra is csak
végszükségben utalnék, ha más ötletem nem volna. A Majmok bolygója
– Lázadás megállja helyét előbbiek említése nélkül is. Napjainkban
elsősorban nem az idegen kultúrákkal („földönkívüliekkel”) való
találkozásoktól kell tartani. Túlnépesedett Földünkön egyetlen
vírustörzs is bőven megteszi hatását. (Pláne ha
mutálódik.)
Korábbi
kritikában olvasható, hogy a film csupa kliséből áll. Ennek
mindösszesen egyetlen okát látom, tudniillik sci-fi-ről van szó, a
kliséket a műfaj generálja. Nem remake, sokkal inkább reboot pereg
a vásznon a szemünk előtt; garantáltan várni fogjuk a folytatást.
(Forgassátok le, légyszi!)
Adott egy fiatal kutató, Will Rodman, aki élő állatokon
végez kísérleteket. Szeretné megtalálni az Alzheimer-kór
ellenszerét; ez a betegség ugyanis az, melyben apja, Charles is
szenved. Egy vírussal dolgozik, és a létrehozott ALZ-112 nevű
szérumot – lelkes felelőtlenségében – úgy akarja szponzorok elé
tenni, hogy mellékhatásait még nem teljesen térképezte fel.
Will nem rossz
ember, hanem egy hős, akit lehet szeretni meg szidni, s együtt
érezni vele meg drukkolni neki. Egy napon a sors válaszút elé
állítja: a laborban, pont a támogatók részére tartandó bemutató
előtt közvetlenül, a Csillagszemű nevű nőstény csimpánz
kezelhetetlenül agresszívvá válik. Mialatt Will a prezentációt
tartja, s az ALZ-112 intelligencianövelő hatásairól beszél,
Csillagszemű ámokfutásban kezd a kutatóintézetben. Lelövik; a
finanszírozás meghiúsul. Steve Jacobs, az igazgató mind a 12
kísérleti állatot megöleti, e nemtelen feladat Franklinre, az
asszisztensre hárul. Valami mégis megmarad; kiderül, hogy
Csillagszemű vemhesen került a laboratóriumba, és agresszív
támadásának oka, hogy kölykét védelmezte. Mivel a kis jószág bent
nem maradhat, itt jön a válaszút. Will hazaviszi a Cézárnak
keresztelt csimpánzkölyköt. Ő is egy csillagszemű, a szer
hatásaként íriszében barna foltok jelentek meg; anyjától
örökölte.
Eltelik három év, aztán újabb öt. Cézár termetes hímmé
cseperedik, ruhát hord, és pórázon hordják őt sétálni a san
fransisco-i fenyvesekbe. Gazdájával jelnyelven kommunikálnak, s e
tökély ott csorbul ki, amikor Cézár elkezdi kereni az identitását.
Hiszen emberszabású, mégsem személy, de személyiség, akit azonban a
szomszéd repülőgép-pilóta egyszerűen lemajmoz. A sors ösvényén
megint válaszút: szerencsétlen véletlen folytán Cézárnak el kell
költözni otthonából. Egy kevésbé szép napon ugyanis Charles, akit
fia titokban az ALZ-112-vel kezel, állapota rohamosan hanyatlani
kezd. Megtöri a szomszéd autóját, mire az őrjöngeni kezd, amit
viszont Cézár nem néz tétlenül. Előbb jól megkergeti, majd
megharapja a kezén. Így menhelyre kerül, ahol a tulajdonos fia,
Dodge „nem szeret okos majom”. Ezt a szintén
jelbeszéddel kommunikáló Maurice, az egykor cirkuszi orángután
mutogatja el Cézárnak.
Will naivan azt
képzeli, hogy védencének jó helye lesz, ám Dodge folyamatosan
zaklatja a bent élő állatokat. Cézár előbb feltérképezi a helyet, s
elkezdi előkészíteni a szökést. A lázadás csírájában nem kerül
elfojtásra, mert Will nem hozhatja ki az állatot a menhelyről
bírósági végzés nélkül. Mivel ott Cézárt majomként kezelik, és nem
tudják, milyen szerrel kezelték az anyját – mitől lett ilyen okos
-, és milyen képességei vannak, így ő lassan beilleszkedik a
későbbi övéi közé. Cézár kivár, és azt is tudja, majom
egyedül gyenge, de együtt erős.
Charles meghal, s
Will kénytelen megosztani féltve őrzött titkát baránőjével.
Caroline állatorvos, és akkor ismerkedtek meg, mikor egy alkalommal
ő varrta össze a kicsi Cézár sebét az állatkertben. A nő azt mondja
még a kapcsolatuk kezdetén: „szeretem a majmokat, de tartok is
tőlük” – s ez a film egyik kulcsmondata. Ez intés Willnek, ráadásul
olyan embertől, aki az állatok gyógyításának szenteli életét. Az
emberszabásúakra mindig úgy fogunk tekinteni, mint egy korábbi
ősre, s azért félhetünk tőlük, mert mi magunk soha többé nem
akarunk „majmok” lenni. Úgy akarunk fölöttük uralkodni, hogy tiszta
maradjon a kezünk. Aki a jégre megy, az megfázik, és igen, ez
történik. A vírus előbb Franklint, aztán az ő látogatását követően
a szomszédot fertőzi meg. A pilóta már betegen megy következő
útjára, s így az infekció majd világszerte és rohamosan tud
elterjedni.
A kéz. Cézár az egyik erdei séta alkalmával nyújtja
balját Willnek, s Caroline azt mondja: „ez az engedély kérésének
ősi gesztusa”. Will lecsatolja a pórázt, s a csimpánz fáról fára
lendül, míg az egyik termetes fenyő tetejéről nézi a várost,
fókuszban a Golden Gate-tel. Valami azonban hiányzik, ennek nem
egészen így kell lenni – s a filmnek majd ugyanez lesz a záró
jelenete, de akkor Cézár ruhák nélkül, az övéi között, vezérként
tekint le a gyűlölt városra. S ekkor már tud beszélni.
A kéz, melyben
Cézár bízik, hiszen az állatmenhelyre érve Will azt mondja, bízz
bennem, menjünk be, körülnézünk. A kéz azonban nem mindig
segítőkész: ott kell, hogy hagyják őt, s mikor nem sokkal később az
orvos mégis hazavinné, Cézár visszatolja a rácsot. Nem akar
hazamenni. Meg akarja találni az ő otthonát, ahol tényleg az
övéivel lehet.
Az első szó, amit
kimond, nem a „no more pain”, de hasonló. A „nem”. Látszólag
eszköztelenül áll szembe Dodge-dzsal, s a kíméletlen gondozót végül
együttes erővel ölik meg. Pedig nem akarják, és Cézár erre mindig
ügyel; nem hagyja például, hogy a gorilla gyilkoljon, vagy hogy
bosszúból öldöklés folyjon az emberek között. Ezért fintorgunk,
mikor Cuba, az egyik veterán kísérleti csimpánz a hídról a mélybe
taszajtja a helikoptert, melyen a kutatóintézet igazgatója könyörög
segítségért. Egyetértünk, bármily furcsa, mert nincs irgalom.
Kegyetlenség helyébe kegyetlenséget várj, és ez is a kiegyenlítődés
történye. A majmok nem ölnek, de megbosszulják a társaikon
kísérletezőket.
Minden egyes
állat külön személyiség, és az igazgató ezt felejti el, amikor azt
mondja még a film elején: „ez laboratórium, nem állatsimogató”.
Will azonban – mondhatni – ugyanúgy szereti Cézárt, mint a saját
apját. Szenzibilitása teszi őt hőssé, s bár a vírus majd az
emberiség pusztulását okozhatja, ő csak a jót akarja. Valljuk be,
hogy égető kíváncsisággal néznénk körül abban a világban, ahol a
„majmok bolygója” van, egy fiktív jövőben.
Eddig azt hittem, hogy be vagyok oltva science-fiction
ellen.
Most jól
megfertőződtem.